(Cseh Tamás - Bereményi Géza)
Kék zakómnak hajtókáját,
gallérjára hullt korpáját,
zsíros kamaszhajamnak összes drótszálát
Poremba Éva simította le.
Kék nadrágomnak fehér foltját,
nadrágomnak gyürött hajtókáját,
lábam közé gyürt éjjel minden párnáját
Poremba Éva simította le.
Kék zakómban hordom azóta is,
hajtókám alatt van azóta is,
böröm alá jól bebújt Poremba Éva, szegény,
úgy, ahogy én rá annak idején.
Vége úgy lett, ahogyan lehetett,
ö férje elött szégyenkezhetett,
tán arra várt, hogy majd valahova elviszem én,
jó, de hova, kérdeztem én,
innen hova, kérdeztem én.
Ö szégyellt és szégyelltem én,
túlkoros ö és kortalan én,
így köszöntem végül is: "kezét csókolom" - én
ha férjével jött annak idején.
Talán arra várt, hogy én elviszem,
így nem vitte el végül senkisem,
minden fehér foltomat ö törölte le,
az ö lábam közé gyürt ideje.
Transcribed by IITI