Nagy nehezen lett hihető minden
Isten, a halál,
hogy nem kalóz a pék.
Hogy a nap idáig dagad,
és pucolni kell innen,
de mi már maradunk,
marad a maradék.
Leguggoltak hozzánk
mind, a legnagyobbak,
s nők néztek fel ránk,
úgy néztek, hogy nagyon.
Maradj békén! – mondták,
és úgy treniroztak minket
hogyha simogattak akár háton, akár hason.
Békén megmaradtunk,
s bár néma jeges szívvel
ültünk fel, hogy torkunkra
nehezült a penge.

De biztos borotválnak
utoljára ezt kell gondolni,
mert a vér a szelídek cementje.
Rugdalózhatnál, dobálhatnád magad,
ordibálhatnál, hogy: Nem késő!
De késő...
A szánkra rózsa buborékol, s e hab
lesz a kilépő
léleknek a lépcső.
Elég a maradék...
Ordibálhatnál, dobálhatnád magad,
rugdalózhatnál, hogy: Nem késő!
De késő...
A szánkra rózsa buborékol, s e hab
lesz a kilépő
léleknek a lépcső.
Elég a maradék...