Leszáll az éj, és végül eljutunk a helyig
Egy virág lassan szirmot bont a falon túl
Sötét a terem, mindig ugyanúgy
Nem is igen hinnéd el, hogy valami mindig visszahúz ide

Ahol csak Õ, egyedül Õ a tiszta fény
Bár nem hagyott esélyt a múlt nekünk, se neki, se nekem még
A szinpadon csak néhány kék lámpa ég
De emlékszem Rá mindig ahogy a terembe lép

Igazi gyémánt ragyog rajta, kevés a karc
Elvakít a pillanat, s a szívembe mar hamar
Nézek Rád, itt persze többen vannak így
Ahol Te táncolsz, másnak ott ássák a sírt, angyal

Angyal vagyok melletted...

Többet érdemelsz a szemünknél
Nem is tudod, nem nevetsz rég
Többet érdemelsz az aranynál
Ha igazán néznének, látnák, hogy sokkal szebben ragyogsz már

Többet érdemelsz a kezünknél
Nem is tudod, csak nevetsz rég
Többet érdemelsz az aranynál
Ha igazán néznének, látnák, hogy sokkal szebben ragyogsz már

Lehet, hogy még csak most jövök, de régen ismerem
Nekünk a szívünkben ott a jel, és minimum egy helyen
Mert a múltunk összeköt, a jövõ úgyis egy
Én érte voltam mindig, tudja érte is leszek mindig

Táncolj még, ragyogj csak
Igazi gyémánt vagy, rajtad kevés a karc
Te most is valahogy visszajössz, hogy szabadon elvigyél
Én meg a kezedet keresem, valahogy tudom, hogy valahol összeér

Többet érdemelsz a szemünknél
Nem is tudod, nem nevetsz rég
Többet érdemelsz az aranynál
Ha igazán néznének, látnák, hogy sokkal szebben ragyogsz már

Többet érdemelsz a kezünknél
Nem is tudod, csak nevetsz rég
Többet érdemelsz az aranynál
Ha igazán néznének, látnák, hogy sokkal szebben ragyogsz már

Többet érdemelsz a szemünknél
Többet érdemelsz az aranynál
Többet érdemelsz a kezünknél
Többet érdemelsz az aranynál